A hagyománytól az igazságig Egy pap története

  • Home
  •  / 
  • Cikkek
  •  / 
  • A hagyománytól az igazságig Egy pap története

Richard Peter Bennett

A gyermekévek

Egy nyolctagú ír családban születtem, s gyermekkorom boldog és teljes volt. Édesapám az Ír Hadseregben szolgált ezredesként, kilenc éves voltam, amikor visszavonult. Családom szeretett játszani, énekelni és szerepelni a dublini katonai táborban, ahol laktunk.

Tipikus ír római katolikus család voltunk. Édesapám néha ünnepélyesen letérdelt ágya mellé, hogy imádkozzon. Édesanyám Jézussal beszélgetett miközben varrt, mosogatott vagy éppen elszívott egy cigarettát. Esténként általában mindannyian a nappaliban térdepeltünk és a rózsafüzért imádkoztuk. A vasárnapi misét csak súlyos betegség esetén mulasztottuk el. Öt-hat éves koromra Jézus Krisztus egy nagyonis valóságos személy volt számomra csakúgy, mint Mária és a szentek. Így könnyen azonosulok más hagyományos európai katolikus nemzetek tagjaival, illetve a hispán és filippinó emberekkel, akik Jézust, Máriát, Józsefet és más szenteket mind a hit közös üstjébe vegyítik.

A belvederi jezsuita iskolában, ahová általános és középiskolába jártam, belénk sulykolták a katekizmust. A többi ott tanuló fiúhoz hasonlóan már tíz éves korom el tt fel tudtam sorolni öt érvet Isten létezésére illetve arra, hogy miért a pápa az egyetlen igaz egyház feje. A lelkek kimentése a purgatóriumból komoly feladat volt. A gyakran idézett szavakat, „szent és üdvös gondolat imádkozni a halottakért, hogy b neik alól feloldozást nyerjenek”, megtanultuk anélkül, hogy tudtuk volna, mit is jelentenek. Azt mondták nekünk, hogy a pápa mint az egyház feje a legfontosabb ember a földön. Amit mond, az törvény, és a jezsuiták az jobb kezei. Bár a mise latin nyelven folyt, megpróbáltam minden nap részt venni, mert kíváncsivá tett az a mély misztikum, ami körülvette. Azt tanították nekünk, hogy Istent leginkább úgy dics íthetjük, ha rendszeresen járunk misére. Bátorították a szentekhez való imádkozást, s az élet szinte minden területére voltak véd szentjeink. Én nem követtem ezt a gyakorlatot, kivéve amikor Szent Antalhoz, az elveszett tárgyak véd szentjéhez fordultam, mivel rendszeresen elveszítettem a dolgaimat.

Tizennégy éves koromban elhívást éreztem a misszionáriusi szolgálatra. Mindenesetre ez az elhívás nem nagyon befolyásolta az akkori életmódomat. A tizenhat és tizennyolc év közötti id szak egy fiatal számára a legboldogabb, a legteljesebb éveket jelenti. Ez id alatt elég jól tanultam, és eredményesen sportoltam.

Édesanyámat gyakran kellett elkísérnem a kórházba kezelésekre. Várakozás közben egy könyvben a következ idézetre bukkantam rá a Márk 10:29,30-ból, Jézus így szólt: Bizony mondom néktek: senki sincs, aki elhagyta házát vagy testvéreit, anyját vagy apját, gyermekeit vagy szántóföldjeit énértem és az evangéliumért, és ne kapna százannyit: most ebben a világban házakat és testvéreket, anyát, gyermeket, és szántóföldeket üldöztetésekkel együtt, a jövend világban pedig örök életet.” Mivel fogalmam sem volt a megváltás valódi üzenetér l, úgy döntöttem, hogy valóban misszionáriusi munkára vagyok elhívatva.

Próbálkozás az üdvösség elnyerésére

1956-ban elhagytam családomat és barátaimat, és beléptem a Dominikánus Rendbe. Nyolc évet töltöttem el azzal, hogy megtanuljam, mit jelent szerzetesnek lenni, hogy tanulmányozzam az egyház hagyományait, a filozófiát, Aquinói Tamás teológiáját, és egy keveset a Bibliát – katolikus néz pontból. Ami személyes hitem volt, azt a dominikánus vallási rendszer intézményesítette és ritualizálta. Az egyházi és dominikánus törvényeknek való engedelmességet a megszentel dés útjaként állították elém. Ambrose Duffy tanárunkkal gyakran beszélgettem arról, hogy a törvény a megszentel dés eszköze. Amellett, hogy szentté akartam válni, bizonyos akartam lenni örök megváltásom fel l is. Megtanultam XII. Pius pápa tanításának egy részét, mely így hangzott:

„…sokak üdvössége függ az imáktól és Krisztus misztikus testének e célra történ feláldozásától…”. Fatimának és Lourdesnak is ez az alapüzenete, hogy az üdvösséget szenvedéssel és imával nyerhetjük el. Én pedig igyekeztem ilyen módon elnyerni a magam és mások üdvösségét. A tallaghti (Dublin mellett) dominikánus kolostorban sok gyötrelmet okoztam magamnak azért, hogy lelkeket mentsek meg: a tél kell s közepén jéghideg vízzel zuhanyoztam, és a hátamat egy kis acéllánccal vertem. A tanárunk pontosan tudta, mit csinálok, hiszen az szigorú életmódja is része volt az inspirációnak, melyet a pápa szavaiból nyertem. Kemény elhatározással tanultam, imádkoztam és vezekeltem. Megpróbáltam betartani a Tízparancsolatot és a rengeteg dominikánus szabályt és hagyományt.

Küls   pompa – bels   üresség

1963-ban, 25 évesen római katolikus pappá szenteltek, és Rómába mentem, hogy az Angelicum Egyetemen fejezzem be Aquinói Tamás teológiájáról szóló tanulmányaimat. Rómában azonban megdöbbentett az a küls pompa és a bels üresség, ami ott fogadott. Az évek során, különböz könyvek és fotók alapján, kialakult bennem egy kép a Szentszékr l, a Szent Városról. Ez ugyanaz a város lett volna? Az Angelicum Egyetemen az is megdöbbentett, hogy a több száz hallgató, aki reggelente az órákra özönlött, meglehet sen érdektelennek t nt a teológia iránt. Észrevettem, hogy órák alatt Time és Newsweek magazinokat olvasnak. Azok is, akik érdekl dtek az órákon elhangzottak iránt, vagy csak diplomát akartak szerezni, vagy pedig katolikus egyházi tisztségeket akartak elnyerni hazájukban.

Egy nap sétálni indultam a Colosseumba, hogy lábam azt a földet érintse, ahol egykor annyi keresztyén vérét kiontották. Elsétáltam a Fórumon lév arénába. Megpróbáltam elképzelni azokat a n ket és férfiakat, akik annyira jól ismerték Krisztust, hogy az hatalmas szeretete által, örömmel készültek arra, hogy máglyán égjenek el, vagy vadállatok falják fel ket elevenen. Az élmény felett érzett örömömet azonban alaposan elrontotta néhány fiatal, akik hazafelé a buszon gúnyolódni kezdtek rajtam, olyan szavakat kiabálva, mint „szemét, söpredék”. Rájöttem, hogy nem azért inzultáltak, mert kiállok Krisztus mellett, ahogyan a korai keresztyének tették, hanem mert a római katolikus rendszer képvisel jét látták bennem. Ezt az ellentmondást gyorsan kivertem a fejemb l, de mindenesetre mindaz, amit korábban tanultam Róma jelenlegi dics ségér l, most lényegtelennek és üresnek t nt.

Rövid id vel kés bb, egyik este két órán át imádkoztam a San Clemente templom f oltára el tt. Visszagondolva ifjúkori elhívásomra, hogy legyek misszionárius, valamint a Márk 10:29-30 százszoros ígéretére, végül úgy határoztam, mégsem szerzem meg azt a teológiai diplomát, ami a f célom volt, amióta elkezdtem Aquinoi Szent Tamás teológiájával foglalkozni. Ez egy fontos döntés volt, de a hosszú ima után bizonyos voltam benne, hogy helyesen döntöttem.

A pap, aki a konzulensem volt a diplomamunkámban, nem akarta elfogadni a döntésemet. Hogy megkönnyítse számomra a diploma megszerzését, felajánlott egy dolgozatot, amit évekkel azel tt már megírtak. Azt mondta, hogy használhatnám azt mintha a sajátom lenne, ha hajlandó vagyok a szóbeli diplomavédésre. Ett l felfordult a gyomrom. Amit tett, hasonló volt ahhoz, amit néhány héttel korábban láttam egy parkban: elegáns utcalányok mutogatták magukat fekete b rcsizmában. A pap ajánlata ugyanolyan b n volt. Ragaszkodtam az elhatározásomhoz, és az egyetemet a normál akadémiai szinten végeztem el, diploma nélkül.

Amint visszatértem Rómából, hivatalos értesítést kaptam, miszerint kijelölték számomra a corki egyetemen egy hároméves kurzus elvégzését. szintén imádkoztam a misszionáriusi elhívásomért, és nagy meglepetésemre felszólítást kaptam, hogy 1964 augusztusának végén Trinidádba, az Antillákra utazzak misszionáriusként.

Büszkeség, elbukás és egy újfajta éhség

1964 október 1-én érkeztem Trinidádba, s hét éven át sikeres pap voltam –legalábbis római katolikus értelemben – minden kötelezettségemet jól végeztem, és sok embert gy jtöttem a misére. 1972-re komolyan belekerültem a katolikus karizmatikus mozgalomba. Ugyanabban az évben, március 16-án egy imaösszejövetelen megköszöntem az Úrnak, hogy ilyen jó pap vagyok és arra kértem t, ha ez az akarata, alázzon meg, hogy még jobb lehessek. Aznap este egy súlyos balesetet szenvedtem, a fejem hátul felhasadt és a gerincem is több helyen megsérült. Ha nem kerültem volna ilyen közel a halálhoz, kétlem, hogy valaha is kijutottam volna önelégült állapotomból. Miközben Istenhez kiáltottam fájdalmamban, a gépies, formális imádságok üresnek t ntek.

A szenvedések alatt, amelyeket a balesetet követ néhány hétben átéltem, lassan kezdtem vigaszt találni a személyes imában. Nem imádkoztam többet a breviáriumot (papi zsolozsmakönyv, a Római Katolikus Egyházban a klérus hivatalos imái) és a rózsafüzért, hanem elkezdtem úgy imádkozni, hogy a Biblia egyes részeit használtam fel. Ez egy nagyon lassú folyamat volt. Nem tudtam, hogyan haladjak a Bibliában, és az a kevés, amit az évek során tanultam róla, inkább csak az iránta való bizalmatlanságomat növelte. A filozófiában, és Aquinói Szent Tamás teológiájában szerzett m veltségem semmi segítséget sem jelentett, így hát úgy indultam el megtalálni az Urat a Szentírásban, mintha egy s r , sötét erd be mentem volna térkép nélkül.

Amikor ugyanebben az évben egy új plébániára neveztek ki, megtudtam, hogy azzal a dominikánus baráttal fogok együtt dolgozni, aki korábban évekig szerzetestársam volt. Több mint két évig szolgáltunk együtt, a t lünk telhet legnagyobb odaadással keresve az Urat Point-a-Pierre város plébániáján. Olvastunk, tanultunk, imádkoztunk és megpróbáltuk az egyházi tanításokat a gyakorlatba átültetni. Közösségeket hoztunk létre Gasparilloban, Claxton Bayben és Marabellában, csakhogy a legnagyobb falvakat említsem. Katolikus vallási értelemben nagyon sikeresek voltunk. A katekizmust számos iskolában tanították, többek között az állami iskolákban is. Ez id alatt folytattam személyes bibliatanulmányozásomat, de ez nem nagyon befolyásolta a munkát, amit végeztünk. Inkább világosan megmutatta nekem, hogy mennyire keveset tudok az Úrról és az Igéjér l. Ebben az id ben a Filippi 3:10 szavaival kiáltottam az Úrhoz: hogy megismerjem t és feltámadása erejét…”.

Közben a katolikus karizmatikus mozgalom egyre növekedett, és a legtöbb faluban megismertettük az ott él kkel. A mozgalom kapcsán néhány kanadai keresztyén érkezett Trinidadba, hogy megosszák velünk tapasztalataikat. Üzenetükb l sokat tanultam, különösen a gyógyulásért való imádságról. Mindaz, amit elmondtak, nagyon élményközpontú volt, de számomra valóban áldást jelentett, mivel hatására még inkább elmélyedtem a Szentírásban, mint az autoritás forrásában. Elkezdtem összehasonlítani egymással az igerészeket, a fejezeteket és a verseket is. Az egyik rész, amit a kanadaiak használtak az Ézsaiás 53:5 volt. „…az sebei árán gyógyultunk meg”. Az Ézsaiás 53 tanulmányozása közben felfedeztem, hogy ott a Biblia a b nnel kapcsolatban a helyettesáldozatról beszél. Krisztus meghalt helyettem. Tévedés volt részemr l, hogy megpróbáltam együttm ködni b neim árának megfizetésében. „Ha pedig kegyelemb l van, akkor már nem cselekedetekért, mivel a kegyelem akkor már nem volna kegyelem…” (Róma11:6) „Mindnyájan tévelyegtünk, mint a juhok, mindenki a maga útját járta, de az Úr t sújtotta mindnyájunk b néért.” (Ézsaiás 53:6)

Az egyik konkrét b nöm volt az, hogy gyakran nehezteltem emberekre, néha egyenesen dühös lettem. Habár bocsánatot kértem b neimért, még mindig nem volt világos számomra: b n s voltom abból a természetb l ered, amit mindannyian Ádámtól örököltünk. Az Írás igazsága szerint: „nincsen igaz ember egy sem(Róma 3:10), továbbámindenki vétkezett és híjával van az Isten dics ségének” (Róma 3:23). Ennek ellenére, a katolikus egyház azt tanította nekem, hogy romlott természetemet – amit eredend b nnek neveznek – gyermekkori keresztségem eltörölte. Elmémben megtartottam ezt a hitemet, de a szívemben tudtam, hogy b nös természetemet még nem gy zte le Krisztus. Még mindig ez a kiáltás tört fel a szívemb l: „hogy megismerjem t és feltámadása erejét…”. (Filippi 3:10) Tudtam, hogy csak az ereje által élhetek keresztyén életet. Ezt az idézetet ráragasztottam a kocsim m szerfalára és sok más helyre. Ez volt a kérés, amely motivált, és az Úr, aki h séges, lassan válaszolni kezdett.

A végs   kérdés

El ször felfedeztem, hogy az Isten Igéje, a Biblia, tökéletes és tévedés nélküli. Korábban azt tanították nekem, hogy az Ige relatív és a szavahihet sége számos területen megkérd jelezhet . Lassan kezdtem megérteni, hogy a Szentírás valójában megbízható. A Strong Konkordancia (Bibliai szómutató) segítségével elkezdtem tanulmányozni a Szentírást, hogy megtudjam, mit mond önmagáról. Rájöttem arra, hogy a Szentírás világosan tanítja, hogy minden szava Istent l való és tökéletes. Történelmileg h , Isten ígéretei, a próféciák, az erkölcsi parancsok, a keresztyén életre adott gyakorlati tanácsok igazak benne. „A teljes Írás Istent l ihletett, és hasznos a tanításra, a

feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre, hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített.” ( 2Timóteus 3:16-17)

Ezt a felfedezést éppen akkor tettem, amikor ellátogattam Vancouverbe és Seattlebe. Amikor megkértek, hogy a St. Stephen katolikus templomban el adást tartsak az imacsoportnak, témául Isten Igéjének abszolút tekintélyét választottam. Ez volt az els alkalom, hogy megértettem ezt az igazságot és beszéltem róla. Amikor visszatértem Vancouverbe, egy nagy plébániatemplomban, mintegy 400 ember el tt prédikáltam ugyanerr l. Kezemben a Szentírással kijelentettem, hogy „a Biblia, Isten szava az abszolút és egyedüli tekintély minden hitbeli és erkölcsi kérdésben.” Három nappal kés bb Vancouver érseke, James Carney az irodájába hívatott. Hivatalosan elhallgattatott és megtiltotta, hogy érsekségén belül prédikáljak. Elmondta, hogy büntetésem sokal súlyosabb lett volna, ha nem lett volna ajánlólevelem a saját érsekemt l, Anthony Pantintól. Nem sokkal ezután visszatértem Trinidádba.

Egyház – Szentírás dilemma

Mialatt még mindig Pont-a Pierreben voltam plébános, megkérték Ambrose Duffyt, aki oly szigorral tanított engem egykoron, hogy legyen a segít m. A kocka megfordult. Néhány kezdeti nehézség után jóbarátok lettünk, és felfedezéseimet megosztottam vele is. Nagy érdekl déssel hallgatta és kommentálta ket, ugyanakkor tudni akarta, mi indított erre engem. Benne egy összeköt kapcsot láttam dominikánus testvéreimmel, s t az érsekséggel is. Amikor váratlanul szívrohamban meghalt, mély szomorúság töltött el. Elképzelésemben Ambrose lehetett volna az, aki segít megoldani az Egyház és Biblia közötti dilemmámat, amellyel már régóta küszködtem. Reménykedtem, hogy meg tudja végre magyarázni nekem és szerzetestársaimnak azokat az igazságokat, mellyekkel nem tudtam megbirkózni. A temetésén én prédikáltam, és nagy volt a kétségbeesésem.

Továbbra is a Filippi 3:10-ért imádkoztam: hogy megismerjem t és feltámadása erejét. De ahhoz, hogy többet tudjak meg Róla, el ször magamat mint b nöst kellett jobban megismernem. A Szentírásból (1Timóteus 2:5) megértettem, hogy papi közbenjárói szerepem – amit a katolikus egyház tanított, s ami pontosan ellentétes volt a Biblia tanításával – helytelen volt. Jól esett, hogy az emberek felnéztek rám, és hogy bizonyos értelemben bálványoznak. B nömet azzal magyaráztam, hogy végs soron ez az, amit a világ legnagyobb egyháza tanít, tehát ki vagyok én, hogy ezt megkérd jelezzem. Mégis, bens mben komoly harc dúlt. Kezdtem meglátni, hogy Mária, a szentek és a papok imádása valójában b n. De, habár hajlandó voltam megtagadni Mária és a szentek közbenjárói szerepét, a papi hivatást képtelen voltam megtagadni, hiszen erre tettem fel az egész életemet.

A küzdelem évei

Mária, a szentek és a papi hivatás csak egy kis részét jelentették annak a hatalmas küzdelemnek, amelyet magamban vívtam. Ki volt az életem Ura – Jézus Krisztus az Igéje által, vagy a Katolikus Egyház? Ez a létfontosságú kérdés égett bennem különösen a Sangre Grande-i szolgálatom utolsó hat éve alatt (1979-1985). Gyermekkorom óta mélyen belémtáplálták azt, hogy a Katolikus Egyház a legf bb tekintély hitbeli és erkölcsi kérdésekben. Lehetetlennek t nt az, hogy ez valaha is megváltozhat. Róma nemcsak mindenek felett való volt, hanem mindig Szent Anyának nevezték. Hogyan is szállhatnék szembe a Szent Anyával, annál is inkább, mert nekem hivatalosan is részem volt abban, hogy sákramentumait kiosztottam, és az embereket az iránta való h ségre bátorítottam.

1981-ben egy New Orleans-i plébánosoknak szervezett hitújító szemináriumon tulajdonképpen újra felajánlottam magam a Római Katolikus Egyház szolgálatára. Mégis, amikor visszatértem Trinidadba, és ismét az élet valódi problémáival kellett foglalkoznom, kezdtem visszatérni újból Isten Igéjének a tekintélyéhez. Végül már a bennem lev feszültség egy kötélhúzáshoz hasonlított. Néha a katolikus egyházat, máskor a Bibliát tartottam abszolút tekintélynek. A gyomrom is megszenvedte azt az id szakot, mivel érzelmeim állandóan kavarogtak. Tudnom kellett volna azt az egyszer igazságot, hogy senki sem szolgálhat egyszerre két urat. Szolgálatomból kiindulva Isten Igéjének abszolút igazságát a katolikus egyház legfels bb tekintélye alá kellett rendelnem.

A bennem dúló ellentmondást jelképezte az is, amit a Sangre Grande templom négy szobrával tettem. Szent Ferenc és Szent Márton szobrait összetörtem és eltávolítottam a templomból, mivel Isten törvényének a második parancsolata az 2Mózes 20:4-ben kimondja, hogy: ne csinálj magadnak semmiféle istenszobrot.Azonban, amikor néhányan ellenezték Mária és a Szent Szív szobrok eltávolítását a templomból, a legfels bb tekintélyre hivatkozva otthagytam ket. A Római Katolikus Egyház törvénye kimondja az 1188. Kánonban: „A szentek tiszteletére szánt szent képek templomokban való kihelyezésének a gyakorlata érvényben marad”. Nem vettem észre, hogy tulajdonképpen megpróbáltam Isten Igéjét alárendelni az ember szavának.

Saját tévedésem

Habár korábban megértettem azt, hogy a Biblia abszolút, magamban még mindig azzal küzdöttem, hogy megpróbáljam meg rizni a Római Katolikus Egyház tekintélyét Isten Igéjével szemben – még olyan kérdésekben is, ahol a római egyház álláspontja éppen ellenkez je volt a Biblia tanításának. Hogyan volt ez lehetséges? Mindenek el tt ez a saját tévedésem volt. Ha elfogadtam volna a Biblia abszolút tekintélyét, akkor Isten Igéje arra kényszerített volna, hogy adjam fel papi közbenjárói szerepemet, de az túl értékes volt számomra. Másodszor, soha senki nem kérd jelezte meg papi tevékenységemet. A tengerentúlról is jöttek keresztyének, akik résztvettek a misén, látták a szent olajat, a szentelt vizet, medálokat, szobrokat, miseruhákat, szertartásokat, és soha egy szóval sem ellenezték. A római egyház leny göz stílusa, szimbolizmusa, zenéje és m vészi érzéke nagyon magával ragadó volt. A tömjén nemcsak bódító illatú, de az elmét is elvarázsolja.

A fordulópont

Egy napon egy hölgy kihívás elé állított ( volt az egyetlen keresztyén, aki papi szolgálatom 22 éve alatt megszólított az evangéliummal): „Maguk, római katolikusok csak küls ségekben tisztelik Istent, de az erejét megtagadják.” Ezek a szavak sokáig zavartak, mert a fények, a zászlók, a népzene, a gitárok és dobok nagyon kedvesek voltak számomra. Valószín leg egész Trinidadban nem volt még egy pap, akinek olyan színes miseruhái és palástjai lettek volna, mint nekem. Egyszer en nem vettem észre, ami a szemem el tt volt.

1985 októberében Isten kegyelme er sebbnek bizonyult, mint a hazugság, melyben élni próbáltam. Barbadosra mentem imádkozni a kompromisszum miatt, melybe belekényszerítettem magam. Ekkor már tényleg úgy éreztem, hogy csapdába kerültem. Isten Igéje valóban abszolút. Csak Neki szerettem volna engedelmeskedni, de ugyancsak Isten el tt fogadtam engedelmességet a katolikus egyház legfels bb tekintélyének. Barbadoson elolvastam egy könyvet, amely az Egyház bibliai jelentését magyarázta, mint „a hív k közössége.” Az Újszövetségben semmilyen utalás nincs hierarchiára, a laikusok fölött uralkodó klérus fogalma ismertelen. Inkább, ahogyan az Úr maga mondta „… egy a ti mesteretek, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok. (Máté 23:8) Az egyház bibliai jelentésének – közösségként – a megértése szabaddá tett arra, hogy elhagyjam a Római Katolikus Egyház legfels bb tekintélyét és egyedül Jézus Krisztusnak mint Úrnak rendeljem alá magam. Kezdett világossá válni számomra, hogy bibliai értelemben a püspökök, akiket a katolikus egyházban ismertem, nem voltak bibliai keresztyének. Legtöbbjük nagyon kegyes volt, elkötelezett Mária és a rózsafüzér iránt, h séges Rómához, de egyiküknek sem volt halvány fogalma sem a megváltás befejezett m vér l, hogy Krisztus munkája befejez dött, s hogy a megváltás teljes és személyes. Mindannyian b nért való vezeklésr l prédikáltak, az emberi szenvedésr l, vallásos tettekr l, de ez a megváltás emberi útja volt, s nem a kegyelem evangéliuma. Isten kegyelméb l felismerhettem, hogy sem a cselekedetek, sem a katolikus egyház nem tudnak üdvözíteni. „Hiszen kegyelemb l van üdvösségetek a hit által, és ez nem t letek van: Isten ajándéka ez, nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék.” (Efézus 2:8-9)

Újjászületve 48 évesen

Amikor rájöttem, hogy a Jézus Krisztusban való élet lehetetlen úgy, hogy közben h maradok a katolikus tanokhoz, kiléptem a Római Katolikus Egyházból. 1985 novemberében elhagytam Trinidadot, de csak a szomszédos Barbadosig jutottam el. Egy id sebb házaspárnál szálltam meg, s közben az Úrhoz imádkoztam egy öltönyért és annyi pénzért, hogy eljuthassak Kanadába, mert csak nyári ruhám volt, s mindössze néhány száz dollárom. Az Úr mindkét kérésemet meghallgatta anélkül, hogy bárki másnak is beszéltem volna szükségeimr l.

A negyven fokos trópusi id járásból havas, jeges id be csöppentem Kanadában. Egy hónapot töltöttem Vancouverben, majd az Egyesült Államokba utaztam. Most már bíztam abban, hogy az Úr majd gondot fog viselni szükségleteimr l, hiszen ott álltam 48 évesen egy új élet küszöbén gyakorlatilag egyetlen fillér nélkül. Nem volt tartózkodási engedélyem, jogosítványom, semmiféle ajánlásom, csupán az Úr volt velem, és az Igéje.

Hat hónapot töltöttem egy keresztyén házaspárnál egy Washington állambeli farmon. Vendéglátóimnak elmagyaráztam, hogy kiléptem a Római Katolikus Egyházból, elfogadva Jézus Krisztust és a Bibliát, tökéletes kijelentésként. Elmondtam nekik, hogy döntésem „feltétel nélküli, végleges, visszafordíthatatlan és elszánt”. A hangzatos szavak nem hatották meg ket, s t sokkal inkább tudni akarták, hogy van-e bennem bármiféle keser ség vagy seb. Imádkozva és együttérz en gondoztak, annál is inkább, mert k maguk is átmentek ugyanezeken, és pontosan tudták, hogy milyen könnyen megkeseredhet az ember. Négy nappal azután, hogy megérkeztem otthonukba, Isten kegyelme által kezdtem meglátni azt, hogy a megtérés a megváltás gyümölcse. Ez azt jelentette, hogy már nem csak bocsánatért könyörögtem az Úrhoz, amiért annyi éven át kompromisszumban éltem, hanem elfogadtam az gyógyítását is ott, ahol a legmélyebb sebeket kaptam. 48 évesen, végre, egyedül Isten Igéjének a tekintélyére hivatkozva, kegyelemb l, elfogadtam Krisztus helyettesít kereszthalálát. Övé legyen a dics ség ezért!

Miután ez a keresztyén házaspár és családja mind fizikailag, mind lelkileg rendbe hozott, az Úr megajándékozott egy feleséggel, egy hitben újjászületett, intelligens, elb völ asszonnyal, Lynnel. Együtt mentünk a georgiai Atlantába, ahol mindketten állást kaptunk.

Valódi misszionárius valódi üzenettel

1988 szeptemberében elhagytuk Atlantát, és Ázsiába mentünk misszionáriusként. Ez egy olyan mélyen gyümölcsöz év volt az Úrban, melyet korábban el sem tudtam volna képzelni. Számos n vel és férfival ismertettük meg a Biblia feltétlen tekintélyét s Krisztus halálának és feltámadásának erejét. Elámultam, hogy Isten kegyelme mennyire hatékonnyá teszi a szolgálatot, ha kizárólag a Szentírás segítségével mutatjuk be Jézus Krisztust. Ez ellentétben állt a katolikus hagyományok sokaságával, melyek elhomályosították papi szolgálatom 21 évét Trinidadban. 21 év, mely alatt nem ismertem az igazi örömhírt.

A Róma 8:1-2 szavai tudják leginkább megmagyarázni, hogy milyen az a b völköd élet, melyr l Jézus beszélt, s amelyet most én is élhetek: Nincs tehát most már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik a Krisztus Jézusban vannak, mivel az élet Lelkének törvénye megszabadított engem Krisztus Jézusban a b n és a halál törvényét l. Nemcsak, hogy kiszabadultam a római katolikus rendszerb l, de Krisztusban újjászülettem. Isten kegyelme, és csakis az kegyelme által volt lehetséges, hogy halott cselekedeteimb l új életre kellhettem.

Bizonyságtétel a kegyelem evangéliumáról

Még 1972-ben, amikor néhány keresztyén arról beszélt nekem, hogy Isten meggyógyítja testünket, mennyivel nagyobb segítséget jelentett volna, ha elmagyarázzák nekem, hogy milyen tekintély alapján igazul meg Isten el tt b nös természetünk. A Biblia világosan tanítja, hogy Jézus meghalt helyettünk a kereszten. Ezt nem tudom jobban kifejezni, mint az Ézsaiás 53:5 szavaival: „Pedig a mi vétkeink miatt kapott sebeket, b neink miatt törték össze. b nh dött, hogy nekünk békességünk legyen, az sebei árán gyógyultunk meg.”

(Ez azt jelenti, hogy Krisztus magára vállalta a büntetést, amit nekem kellett volna elszenvednem b neimért. Az Atya el tt Jézusban bízom mint helyettesít mben.)

Ezek a szavak 750 évvel Urunk keresztrefeszítése el tt íródtak. Röviddel a keresztáldozat után az 1Péter 2:24 kijelenti: B neinket maga vitte fel testében a fára, hogy miután meghaltunk a b nöknek, az igazságnak éljünk: az sebei által gyógyultatok meg.”

Mivel b nös természetünket Ádámtól örököltük, mindannyian vétkeztünk és híjával vagyunk Isten dics ségének. Hogyan is állhatunk meg egy szent Isten el tt – hacsak nem Krisztusban –, és hogyan ismerhetjük el, hogy halt meg helyettünk, holott nekünk kellett volna meghalni. Az újjászületéshez szükséges hitet Istent l kapjuk, és ez lehet vé teszi számunkra, hogy Krisztust helyettes áldozatként ismerjük el. Krisztus fizette meg az árat a mi b neinkért: b ntelen volt, mégis keresztre feszítették. Ez az evangélium igazi üzenete. Elég egyedül a hit? Igen, az újjászületett hit elég. Az Istent l született hitb l jó cselekedetek származnak, beleértve a b nbánatot is: „Mert az alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket el re elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk.” (Efézus 2:10)

A megtérés által, Isten erejének segítségével, félretesszük korábbi életformánkat és korábbi b neinket. Ez nem azt jelenti, hogy többé már nem tudunk vétkezni, hanem hogy a helyzetünk Isten el tt megváltozott. Isten gyermekeinek neveztetünk, mert valóban azok vagyunk. Ha vétkezünk, az egy személyes probléma az Atyával, melyet megoldhatunk, de a kegyelemb l nem eshetünk ki, mert az örökre szól. A Zsidók 10:10-ben olyan csodálatosan fejezi ezt ki a Biblia: „az akarata szentelt meg minket Jézus Krisztus testének feláldozása által egyszer s mindenkorra.” Krisztusnak a kereszten befejezett munkája elegend és teljes. Ha egyedül ebben az befejezett váltságban bízol, akkor a Szentlélek által új életet kapsz ajándékba – újjá fogsz születni.

Mostani szolgálatom

Jelenlegi feladatom: az Úr azt a munkát készítette el számomra, hogy evangélistaként m ködjek az USA északnyugati részén. Amit Pál zsidó társairól mondott, én ugyanazt mondom szeretett katolikus testvéreimr l: imádkozom értük, s szívemnek vágya, hogy k is üdvözüljenek. Tanúsíthatom róluk, hogy buzgók Isten iránt, de lelkesedésük nem Isten Igéjére alapszik, hanem egyházuk hagyományaira. Ha megértitek azt az odaadást és vívódást, ami egyes Fülöp-szigeteki és dél-amerikai testvéreink vallásosságát jellemzi, talán megértitek azt is, hogy miért kiáltok így:

„Uram, adj nekünk együttérzést, hogy megértsük annak a keresésnek a fájdalmát és gyötr dését, amellyel testvéreink próbálták tetszésedet elnyerni. Ha megértjük a katolikus szívekben rejt z fájdalmat, akkor vágyódni fogunk arra, hogy elmondjuk nekik Krisztus kereszten elvégzett munkájának a jó hírét.”

Vallomásom rámutat arra, hogy milyen nehéz volt katolikusként feladni az egyházi hagyományokat, de ha az Úr, Igéjében ezt kívánja t lünk, akkor meg kell tennünk. A katolikus egyházat jellemz vallásos formák nagyon megnehezítik egy katolikus ember számára azt, hogy megértse, hol is van az igazi probléma. Mindenkinek el kell döntenie, hogy milyen autoritás által ismerjük meg az igazságot. Róma azt állítja, hogy az igazság egyedül csak az tekintélye által ismerhet meg. Saját szavaival ezt mondja a 212. Kánon 1. fejezetében: „A keresztyén engedelmesség arra kötelezi a keresztyéneket, hogy saját felel sségük tudatában, h ségesen kövessék azt, amit a szentséges pásztorok mint Krisztus képvisel i kijelentenek a hit tanítóiként, vagy eldöntenek az egyház vezet iként.” (II. Vatikáni Zsinat Kánon törvénykönyve, amit II. János-Pál pápa hagyott jóvá, 1983). Mégis, a Biblia szerint Isten Igéje maga az a tekintély, amely által az igazság megismerhet . Az emberi hagyományok késztették a reformátorokat, hogy kijelentsék:

„egyedül a Biblia, egyedül a hit, egyedül a kegyelem, egyedül Krisztusban, és egyedül Istené a dics ség.”

Miért mondom el mindezeket

Ezeket az igazságokat azért osztom meg veletek, hogy ti is megismerjétek az üdvösség isteni útját. Katolikusokként alapvet hibánk, hogy azt hisszük, valahogyan [saját er nkb l] képesek vagyunk válaszolni arra a segítségre, amelyet Isten felkínál nekünk, hogy igazakká legyünk el tte. Ezt a feltételezést – amelyet sokan éveken keresztül magunkkal hordoztunk – világosan leírja A Katolikus Egyház Kátéja (1994, #2021): „a kegyelem az a segítség, amit Isten ad nekünk, hogy válaszoljunk azon elhívásunkra, hogy Isten örökbefogadott fiaivá váljunk…”.

Ezzel a gondolkozással tudatlanul is egy olyan tanításhoz ragaszkodtunk, melyet a Szentírás folyamatosan elmarasztal. A kegyelem ilyenfajta meghatározása az emberi elme szüleménye, mivel a Biblia sok helyen kinyilvánítja, hogy a hív a következ módon igazul meg Isten el tt: cselekedetek nélkül (Róma 4:6), a törvény cselekvését l függetlenül (Róma 3:28), nem cselekedetekért (Efézus 2:9), Isten ajándéka ez (Efézus 2:8).

Az a próbálkozás, hogy a hív válaszát saját üdvösségének részéve tesszük és a kegyelmet „segítségként” értelmezzük, egyszer en megtagadja a bibliai igazságot: „…ha pedig kegyelemb l van, akkor már nem cselekedetekért, mivel a kegyelem akkor már nem volna kegyelem.” (Róma 11:6)

Az egyszer bibliai üzenet szerint „az igazság ajándéka” Jézus Krisztusban valóban egy ajándék, mely a kereszten bemutatott tökéletes áldozatára épül. „Ha pedig az egynek elbukása miatt lett úrrá a halál egyetlen ember által, akkor azok, akik b ségesen kapják a kegyelem és az igazság ajándékát, még inkább uralkodni fognak az életben az egy Jézus Krisztus által.” (Róma 5:17)

Úgy van tehát, amint maga Jézus Krisztus is mondta, hogy a hív helyett halt meg, egy a sokakért (Márk 10:45). életét adta váltságul sokakért. Ahogyan kijelentette: „…mert ez az én vérem, a szövetség vére, amely sokakért kiontatik a b nök bocsánatára.” (Máté 26:28)

Ezt hirdette Péter apostol is: „Mert Krisztus is szenvedett egyszer a b nökért, az Igaz a nem igazakért, hogy Istenhez vezessen minket…” (I Péter3:18).

Pál apostol tanítását a 2Korintus 5:21 foglalja össze: „Mert azt, aki nem ismert b nt, b nné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk benne”.

Kedves olvasó, a Biblia világosan hirdeti ezt a tényt, amelynek elfogadását most Isten parancsolja: „Térjetek meg és higgyetek az evangéliumban.” (Márk 1:15).

Amennyiben további kérdései vannak, vagy szívesen olvasna többet Richard Bennett írásaiból, kérjük, írja meg kérését az alábbi címre.

Károlyi Gáspár Teológiai és Missziói Intézet Alapítvány

3527 Miskolc

Kartács u. 1

Tel: 46-412-558

http://www.reformatus.org

E-mail: kgtmi@axelero.hu