Néhány gondolat a Máté 25,31-46-ról

  • Home
  •  / 
  • Cikkek
  •  / 
  • Néhány gondolat a Máté 25,31-46-ról

Néhány gondolat a Máté 25,31-46-ról

Cserháti Mátyás

A Bibliának ezen része felveti azt a kérdést, hogy ki számít igaznak? Az emberi igazság tettekben rejlik? Abban, hogy enni adunk az éhez nek, inni a szomjúhozónak, ruhát adni a mezítelennek? Talán ezek az igeszakaszok éppen ezt súgnák. A római katolikus teológia olyat állít, hogy az ember a törvény megtartása révén is üdvözülhet, így olyan emberek is elérhetik a mennyországot, akik nem követték Jézust, hanem Istennek tetsz , „jól eltöltött” életet éltek. II. János Pál pápa például azt állítja, hogy a Tíz Parancsolat megtartásával el lehet érni az üdvösséget. Ismeretes továbbá a római katolikus teológia számára az „anonim keresztény” fogalom, ami olyan embereket jelöl (mint például ateistákat), akik rossz példát láttak a kereszténységben, és otthagyták, de egyéni életükkel el tudják érni az üdvösséget.

Végülis, a kérdés azonban marad: ki számít igaznak? Olvassuk el Jób könyvének a legeslegesl két mondatát: „Vala Úz földjén egy ember, akinek Jób vala a neve. Ez az ember feddhetetlen, igaz, istenfél vala és b ngy löl ” (Jób 1,1). Így tehát Jób egy olyan ember lenne, aki megüti Isten mércéjét, azaz, hogy tökéletes legyen: „Ti azért legyetek tökéletesek, mint ahogy mennyei Atyátok tökéletes.”” (Mt. 5,48)? De tudjuk, hogy egyik ember sem tökéletes, ha az ember rágondol a mai b neire, rájön, hogy a gyakorlat erre rácáfol (Róm. 10,3). Jézus azt mondja a gazdag ifjúnak, hogy „Jézus ezt válaszolta neki: “Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, egyedül csak az Isten.” (Lk. 18,19). A Jób könyvénak a 38., 39., és 42. fejezetében olvashatunk arról, hogy Isten mégis megdorgálja Jóbot, aki b nbánatot tart, minekutána Isten újra megáldja t. A Római 4,3 világítja meg a legjobban hogyan lehetünk egyszerre b nösök illetve igazak Isten el tt: azáltal, hogy Isten Krisztusért tulajdonítja nekünk az igaz voltunkat: „De mit mond az Írás? “Hitt Ábrahám az Istennek, és Isten ezt számította be neki igazságul.”

Olvassuk el a Bibliának egy olyan részét, ami a kálvinistáknak klasszikus igeszakasznak számít: „Még ugyanis meg sem születtek gyermekei, és nem tettek semmi jót vagy rosszat, de hogy az Istennek kiválasztáson alapuló elhatározása érvényesüljön, ne a cselekedetek alapján, hanem az elhívó akarata szerint, megmondatott Rebekának, hogy “a nagyobbik szolgálni fog a kisebbiknek”,  úgy ahogyan meg van írva: “Jákóbot szerettem, Ézsaut pedig gy löltem.”  Mit mondjunk tehát? Igazságtalan az Isten? Szó sincs róla! Hiszen így szól Mózeshez: “Könyörülök, akin könyörülök, és irgalmazok, akinek irgalmazok.”  Ezért tehát nem azé, aki akarja, és nem is azé, aki fut, hanem a könyörül Istené. Mert így szól az Írás a fáraóhoz: “Éppen arra rendeltelek, hogy megmutassam rajtad hatalmamat, és hogy hirdessék nevemet az egész földön.”  Ezért tehát akin akar, megkönyörül, akit pedig akar, megkeményít. Azt mondod erre nekem: “Akkor miért hibáztat mégis? Hiszen ki állhat ellene akaratának?” Ugyan ki vagy te, ember, hogy perbe szállsz az Istennel? Mondhatja-e alkotójának az alkotás: “Miért formáltál engem ilyenre?”  Nincs-e hatalma a fazekasnak az agyagon, hogy ugyanabból az agyagból az egyik edényt díszessé, a másikat pedig közönségessé formálja? Az Isten pedig nem haragját akarta-e megmutatni és hatalmát megláttatni, és nem ezért hordozta-e türelemmel a harag eszközeit, amelyek pusztulásra készültek?” (Rom. 9, 11-22)

Ebb l világos, hogy az üdvösség nem alapszik semmilyen emberi tulajdonságra. Ezt er síti meg a Róma 5,6: „Mert Krisztus, mikor még er telenek valánk, a maga idejében meghalt a gonoszokért”. Az embernek csak Krisztus érdeméért lehet üdvössége, aki eljött az Övéihez, aki tulajdonképpen nem is ismerték fel: „Az övéi közé jöve, és az övéi nem fogadák be t.” (Jn. 1,11). Ez így ellentmond annak, hogy Isten kiválaszott népe eleinte még be se fogadták Jézust a saját soraikba, mert még hitetlenségükb l meg kellett térniük, és a világosságba kellett jönniük, Jézus színe elé.

Az írásnak témát adó igeszakaszban szó esik az emberiség két csoportjáról; azokról, akik tagadták Jézust, és akik ezért elkárhoznak, és azokról, akik felismerték Jézust, tör dtek Vele, és akik üdvözülnek. Ennél a pontnál megint jó lenne feleleveníteni azt, hogy ha valaki megtér, az újjászületik, és „Ha jó a fa, jó a gyümölcse is, ha rossz a fa, rossz a gyümölcse is. Mert gyümölcsér l lehet megismerni a fát. Viperák fajzata! Hogyan szólhatnátok jót gonosz létetekre? Mert amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj. A jó ember jó kincséb l hoz el jót, a gonosz ember gonosz kincséb l hoz el gonoszt.” (Mt. 12,33-35) Továbbá Isten az  kiválasztáson alapuló kegyelméb l még az  gyermekei számára el re elkészíti azok jó tetteit, hogy azokban éljenek. (Ef. 2,10). A hív élet lényege hogy „hogy élhessetek az Úrhoz méltóan, teljes mértékben az  tetszésére, és teremjetek gyümölcsöt mindenfajta jó cselekedettel, és növekedjetek az Isten ismeretében.” (Kol. 1,10). Egyébként itt érdekes megfigyelni, hogy az Ítél bíró Krisztus két csoportra osztja az embereket anélkül, hogy megvizsgálta volna tetteiket (32. igevers), és el ször az üdvözül knek szól, hogy „Jertek én Atyám áldottai, örököljétek az országot, amely számotokra készíttetett a világ megalapítása óta” (34. igevers).

Így tehát érthet a két csoport reakciója: az üdvözül k bánattal regálnak Jézus szavaira, önigazolgatás nélkül, felemlegetve b nös hiányosságukat: „Uram, mikor láttunk téged éhezni, hogy enned adtunk volna, vagy szomjazni, hogy innod adtunk volna? Mikor láttunk jövevénynek, hogy befogadtunk volna, vagy mezítelennek, hogy felruháztunk volna? Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy elmentünk volna hozzád?” (37-39. igevers). Jézus így felsorolja tetteiket, amelyek a hitüknek a gyümölcse, ami a Jézushoz való ragaszkodásukat jelképezte. Szintén érdekes az elkárhozók válasza, vagyis inkább maga menteget zése, miszerint elterelik magukról a b nösségüket, kérkedvén, hogy k ugyan „Uram, mikor láttunk téged éhezni vagy szomjazni, jövevénynek vagy mezítelennek, betegen vagy börtönben, amikor nem szolgáltunk neked?” (43-44. igevers). Szegények, éhez k, betegek, börtönben ül k mindenhol körülöttünk vannak, így nincsen mentség, hogy nem tudunk senkin sem segíteni. A Biblia azt mondja, hogy „Aki tehát tudna jót tenni, de nem teszi: b ne az annak.” (Jak. 4,17). B nbeesett világunk tükéletlen formája az eredeti paradicsomban, de akkor is érvényben van Isten törvénye, és megköveteli annak betartását minden embert l. Így ha a jót elmulasztjuk, hiányosság nekünk, de ha azt megcselekedjük, akkor csak azt tesszük, ami kötelességünk „” (Lk. 17,9-10). Ha akár csak egy b nt is megszegünk, úgy b nösök vagyunk abban az értelemben is hogy az egész törvényt is megszegtük: „Mert ha valaki az egész törvényt megtartja is, de vét egy ellen, az egésznek megrontásában b nös.” (Jak. 2,10).

Még egy utolsó gondolat: lehetetlen úgy üdvözülni, hogy nem is veszünk tudomást

Jézus létezésér l. Éppen hogy Jézus személye az, ami vonzza az embereket a megtéréshez: az  áldozata, amit értünk vitt véghez a Golgotán, hogy meghalt a mi helyünkban a mi b neinkért, miel tt meg sem születtünk, teljesen érdemtelenül. Csak egy út van Istenhez, és ez maga Jézus: „Én vagyok az út, az igazság, és az élet; senki sem mehet az Atyámhoz, hanemha én általam.” (Jn. 14, 6). Továbbá a keresztyéni hív élethez aktív bizonyságtevés is szükséges: “Azokat, akik megvallanak engem az emberek el tt, én is megvallom majd mennyei Atyám el tt. De aki megtagad az emberek el tt, azt én is megtagadom mennyei Atyám el tt.” (Mt. 10, 32-33).