Néhány nyilatkozat a A pápai tévedhetetlenségr l

A protestáns-katolikus vita során gyakran lehet arról hallani, hogy a protestáns felek megkérd jelezik a római katolicizmusnak a pápai tévedhetetlenségr l szóló dogmát. A protestantizmus számára ugyanis elfogadhatatlan az a fajta ultramontanista álláspont, hogy egy b nös ember isteni rangra emeli fel magát, és kijelenti, hogy minden kérdésben tökéletes, csorbítatlan igazságot tudjon szólni Jézus Krisztus helyett cselekedve (Annak földi helytartója lévén). Egyfajta szokásos római katolikus válasz úgy szól, hogy a pápa csak az erkölcs, illetve a hit kérdéseiben tud „csak” tévedhetetlenül kijelentést tenni.

Ámbár kiderül, hogy a római katolikus tanítás szerint az erkölcsr l szóló pápai kijelentések a társadalmi rendre is vonatkoznak. A pápa tévedhetetlenségének dogmáját XIII. Leó pápa hozta létre, és érvénybe hozta 1870-ben. Amikor Rómában felolvasta ezt a dogmát, hírtelenül annyira sötét lett az ég, hogy a pápának szüksége volt világításra ahhoz, hogy végig tudja olvasni a szöveget.

A volt Ratzinger bíboros, aki a mostani XVI. Benedek pápa a következ ket mondja err l a témáról:

„A második vatikáni zsinat… világosan módon nem korlátozza a tévedhetetlen magistériumot [a püspökök testülete] csak a hit vagy a komoly jelent ség dolgok meghatározásában. A Lumen Gentium így szól: ’…amikor a püspökök, noha szét lehetnek szóródva a világban, de még kommunikálni tudnak egymással és Péter utódjával a hit és erkölcs kérdéseiben hitelesen tanítanak, és ha egyetértenek egy bizonyos álláspontban, hogy azt kellene tartani, akkor Krisztus tanait tanítják tévedhetetlen módon’. …Bármilyen esetben a híveknek nemcsak a tévedhetetlen magistériumot kelle elfogadniuk. Az értelmüket és akaratukat annak az álláspontnak amit a legfels bb pap és a püspökök határoznak mega hit és erkölcs kérdéseit illet en amikor a magistériumot gyakorolják, még akkor is ha ez nem meghatározó módon történik.”

  1. János Pál pápa enciklikáinak szerkeszt je a pápai kijelentések tekintélyér l így szólt:

„Egy enciklika tekintélye nem attól függ, hogy a pápa milyen érvekkel támasztja alá. Frances Sullivan szerint ’ha a pápai tanítás tekintélye a benne található észérvekt l függene, akkor nem követelhetné jobban magának a katolikusok egyetértését, mint ha bárki is elolvasta azt az enciklikát’. Amikor Péter utódja egy enciklikát publikál, Krisztus nevében tanít, és a Szentlélek által van vezetve. Nem teológusként cselekszik, akinek a tekintélye érveinek er sségét l függ. Mivel isteni segítséget igénybe veszik Péter és utódjai (cf. Mt. 16,18-19; Lk. 22,31-32; Jn. 21,15-17) Róma püspöke olyan tekintélyt élvez, ami érvein túlmutat. Amit XII. Piusz is tanított a pápai enciklikákról, szintén érvényben marad: ’Az enciklikus levelekben található tanítást nem lehet elutasítani azzal, hogy a pápák nem gyakorolják bennük a legfels bb tanítói hatalmukat. Ezzel szemben ilyen tanítások a magistériumhoz tartoznak, aikr l azt lehet állítani, hogy ’Aki téged hallot, Engem is meghallott’ (Lk. 10,16)’”

A második vatikáni zsinat (Lumen Gentium, 1964):

„A római püspök, a püspökök feje ezen tévedhetetlenséget a hivatalától fogva élvezi, amikor a hívek legf bb pásztora és tanítójaként… a hit és erkölcs kérdéseiben abszolút módon nyilatkozik. Ezen okból a kijelentéseit jogosan visszavonhatatlannak mondhatók… semmilyen módon nincs szükség mások egyetértésére, sem mások tanácsára. …az  részükr l a híveknek engedelmeskedniük kell a püspökök határozatának, Krisztus nevében, a hit és erkölcs kérdéseiben, és készséges engedelmességet kell tanúístaniuk feléje. Az értelem és akaratnak ezen engedelmes módon történ átadása a római püspök tanításának akkor is szükséges, ha nem ex katedra módon nyilatkozik, az  tanítói tekintélyét tisztelettel lehet elfogadni, és

szintén kell tartani magát hozzá…”

Ebb l kifolyólag a katolikusok nagy része kényelmi szempontokból elfogadja azt amit a pápa mond a hit különböz kérdéseit illet en. Ezt a leggyakrabban teszik például az evolúciós elmélet elfogadásában. Ez a hozzáállás sajnos leszoktatja az embert a Biblia naponkénti olvasásától. A pápa tévedhetetlenségér l szóló dogma helytelen, s t istenkáromlás, hiszen egyfajta isteni tökéletességet tulajdonít a pápának, aki maga b nös ember, mint mindenki más.

Ezért a helyes elv az, hogy az ember a Bibliához fordul minden kérdését illet en. Nyílvánvalóan az isteni ige els dleges akármilyen másodlagos emberi véleményhez képest. Semmilyen más forrást nem fogadhatunk el, vagy tehetünk hozzá a Bibliához, mint a pápai enciklikák, mert ezzel az ember szavát egyenrangúvá tennénk Istenéhez képest. „Én bizonyságot teszek mindenkinek, aki a prófécia eme könyvének beszédeit hallja: Ha valaki hozzátesz ezekhez, arra az Isten azokat a csapásokat bocsátja, amelyek meg vannak írva ebben a könyvben;  ha pedig valaki elvesz e prófétai könyv igéib l, attól az Isten elveszi osztályrészét az élet fájából, a szent városból és mindabból, ami meg van írva ebben a könyvben.” (Jel. 22,18-19) Azért sem, mert ezzel állandóan kiegészítenénk Isten tökéletes és lezárt igazságát (mint ahogyan ezt a Jehova tanúi teszik). A Biblia számos helyen önmagára hivatkozik, így a legjobban akkor teszünk, ha minél szélesebb körben ismerjük a Biblia különböz részeit egy adott kérdést illet en. A Biblia Isten igéje, az egyedüli igazságforrás, és nem szabad másra építenünk, mert ha mást is beveszünk Isten igéje mellé, akkor b nös emberi természetünknél fogva az kiszorítja Istent az életünkb l. „Mert ráépültetek az apostolok és a próféták alapjára, a sarokk pedig maga Krisztus Jézus” (Ef. 2,20). A Biblia elég mindenhez: „A teljes Írás Istent l ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre;  hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített.” (2Tim. 3,16-17)

Cserháti Mátyás