Ökumenikus düh

Írta Cserháti Mátyás, hírhedt antiökumenista

Beszélgetsz egy hív társaddal valamilyen témáról. Aztán rátértek egy olyan témára, ami érinti a római katolikus egyházat, vagy annak tanítását. Elejtesz egy olyan megjegyzést, amir l úgy érzed, közel sem olyan sért a katolikusokra nézve, de már a következ pillanatban a beszélget társad kiguvadt szemekkel rád förmed, hogy „Hogy mersz te így beszélni a katolikusokról?”. A rárivalás gyakran párosul a leszeretetlenezés m veletével, és úgy hagy téged a beszélget társad, mintha egetrenget en nagy b nt követtél el, és korrekcióra, s t talán b nb l való megtérésre van szükséged. Hát igen, úgy látszik, a római katolikus egyház imádata nemcsak a római katolikusok sajátossága. Ha egy rossz szó esik a római katolikus egyházr l, akkor ezek az emberkák igazi apologéta módjára sietnek beletraffálni valamelyik protestáns felekezet vétkeibe. Csakhogy ha beleesel ebbe a csapdába, akkor biztos lehetsz afel l, hogy a politikai-teológiai skálán egy fokkal elliberalizálódtál. Ez az ökumenikus düh.

De mégis, a római katolikus egyház miért érdemli meg azt a kiváltságos helyzetet, hogy t mindinkei tisztelje, és ne nézze t semmiféle eretnek egyháznak? Hiszen hazánkban olyan sok számban vannak másfajta szekták, kezdve a mormonoktól egészen az újsütet keleti irányzatokig, akikr l mindenki nyugodtan megmondja a véleményét. De nem úgy a római katolikus egyház. Mivel a lakosságnak körülbelül 54,5%-ának kimondottan római katolikus1, így a legtöbb ember meg sem kísérli, hogy összeakassza a bajszát olyan emberrel, aki Magyarország legnagyobb teista vallásának képvisel je. Beleértve sok hív is.

Az a tapasztalatom, hogy mind a katolikusok, mind az ket pártfogó protestáns ökumenisták gyakran apellálnak az antiökumenisták ellen, hogy azért támadják a katolikusokat mert önelégültek, vagy mert gy lölik a katolikusokat. Ebben logikai hiba rejlik, méghozzá az ún. kvantorcsúsztatási hiba, miszerint a ∀∃ premisszából tévesen a ∃∀ következtetést vonják le. Ez a következ t jelenti: Ha én például azt állítom, hogy minden férfi szerelmes egy n be, abból nem feltétlenül következik, hogy létezik olyan n , akibe minden férfi szerelmes2. Hasonlóan láthatjuk, hogy sok protestáns apologéta kritikusan veszi szemügyre az ökumenizmust és a katolikus egyházat, sok különböz okból, legyen az egyszer elemzés, evangélizálás, de el fordulhat valóban a gy lölettel teli támadás is. Így az ökumenisták által ekövetett kvantorcsúsztatási hiba itt így szól: Minden protestáns apologéta valamilyen oknál fogva kritizálja a katolikus egyházat, szükségképpen van egy bizonyos ok, aminél fogva támadják, nevezetesen a szeretetlen gy löletb l fakadó kritika.

De látjuk, hogy mennyire elfogadhatatlan az ökumenikus düh alkalmazása az ökumenizmus terjeszt i által. Hiszen egész egyszer en nem más, mint egy érzelmi töltet, ami kényszerít minket arra, hogy valahogyan megváltoztassa a gondolkodásunkat – anélkül, hogy értelmes érvekkel támasztaná azt, hogy miért kellene elfogadni testvérként minden katolikus embert. Ezért kell elvetni az ökumenikus düht. Mint értelmet kikerül eszköz. Ráadásul paradox módon teljesen ellentmondó is: hiszen ha ökumenikus társunk annyira büszke arra, hogy mennyire fogad el más embereket, más hiteket, arra is éppoly büszkének és elfogadónak kell lennie, aki nem ökumenistaként gondolkodik. Ha elítéli az ítélkezést, akkor éppenséggel ítélkez en elítéli a másikat, aki éppen értékítéletet mondott ki a másság felett. Olyan, mint a hazudozási paradoxon2, ahol azáltal, hogy kimondom, hogy „Hazudok, amikor ezt a mondatot mondom.” Éppen azért, mert ha hazudok, akkor az általam kimondott mondatom alapján igazat kellene mondanom, ami azért lehetetlen, mert hazudtam.

Az ökumenisták buzgóságukban viszont még további logikai hibákat követnek el okfejtéseik során. Ugyanis el szeretettel hangsúlyozzák azt, hogy a protestáns felek mennyire b nösek, illetve hogy milyen nem biblikus nézeteik voltak, illetve vannak. Esetenként mutatnak olyan példákat is, miszerint a protestánsok is éppenolyan dolgokat m velnek, mint a katolikusok, például a szentek tisztelete terén. De kérem, ha mind a két fél csinál egy bibliátlan szokást, akkor egyik sem mentesül azon b n alól, amit ilyenkor elkövet Isten ellen. Sokszor ugyanakkor nem tesznek semmit annak érdekében, hogy a katolikus állításokat, illetve érvrendszert bárhogyan is igazolják, illetve megvédjék, sem logikailag, sem a Biblia alapján. A protestáns felek teológiájának megtámadása nem egyenl a katolikus álláspont igazolásával.

Egy korábbi írásomban megállapítottam, hogy az ökumenikus dühnek az oka négyféle lehet: félelem, az ismeret hiánya, büszkeség, illetve az Evangélium minden áron tovább vinni akarása3. De az ökumenikus düh leginkább azokra jellemz , akik büszkék arra, hogy mennyire elfogadók a másság iránt, ami manapság óriásira felfújt liberális érték. Sosem fogunk arról hallgatni, hogy mennyire értékes az intolerancia, mivel a vallás intoleráns is, egy bizonyos értelemben, mivel valamilyen tételnek a „megvallása” áll ki. Olyan kifejez a magyar nyelv. De miért is ilyenek az ökumenisták? Éppenséggel azért, mert vagy  maga is fél (az ökumenizmusra való hajlás egyébként összetett jelenség lehet), vagy evangélizékni akar, mégis ennek a hátterében emberi gondolatok állnak, és nem ige szerinti gondolkodás. Ezért ajánlatos, hogy nem az antiökumenistáknak, hanem az ökumenistáknak kellene b neikb l megtérniük.

„Legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szülásra, késedelmes a haragra, mert az ember haragja nem szolgálja az Isten igazságát.” (Jak. 1,19-20)

Az ökumenikus düh természetesen a katolikusok részér l is fakad. Nem lebecsülend tényez ez a protestánsok, illetve katolikusok közti viszonyban4. Mint ahogy mondtam, Magyarországon számos szekta létezik, de a katolikus egyház azért el nyt élvez nagyságánál fogva, és sok helyen a követel zés luxusát engedik meg maguknak, nem kevésszer eredménytelenül. Sokszor lehet találkozni az ökumenikus düh jelenségével a katolikusok részér l, mivel valahogyan érzik, hogy nincsen igazuk. Azért is er ltetik a dialógust, illetve az együttm ködést, hogy ebben dominálni tudjanak. Ez tulajdonképpen abbéli hitetlen voltukból fakad, hogy az ember nem adja át magát Isten kezébe, hanem saját maga igyekszik maga körül kialakítani a környezetét.


Referenciák

  1. http://www.cia.gov/cia/publications/factbook/geos/hu.html
  2. M. Sainsbury. Paradoxonok. Budapest. Typotex kiadó. 2002.
  3. Cserháti Mátyás. Az ökumenizmus szelleme. A tiszta ige. 2005/3: 1-7.
  4. Cserháti Mátyás. Az Ökumenikus Charta kritikája. A tiszta ige. 2005/4: 20-23.